Blog

Nyomdázzunk, színezzünk, meséljünk!

2020.04.08 16:44

Beltéri unalom űző sorozatunk 1. részében egy olyan játékot mutatunk nektek, amivel egyszerre fejleszthetjük a gyerkőcök kreativitását, logikai gondolkodását és finommotoros képességeit, ráadásul önállóan is játszható ha éppen anyunak vagy apunak a munkára kell koncentrálnia. Ez a játék nem egy újdonság, mégis szuper praktikus, nem véletlenül állta ki az idő vas fogát. Na de csapjunk is a közepébe, lássuk, mivel van dolgunk!

 

Mese nyomdák!

Több dologból kifolyólag is imádnak nyomdázni a gyerekek. Egyrészt varázslatos maga a folyamat, hogy a kezükben tartanak egy formát, belemártják egy szivacsos anyagba, majd a papírra nyomják, és mikor elemelik, nyomot hagynak maguk után. Ráadásul nem is akármilyen nyomot! A sokszor még kesze-kusza vonalak, melyeket szabad kézzel rajzolnak, itt hirtelen szabályos és szép rajzokká formálódnak egyetlen csapásra, különösebb erőfeszítés nélkül. 

 

A másik indok, hogy olyan alternatív színezőket képesek létrehozni saját maguk számára, amelyekkel sokkal izgalmasabbá válik a színezés, mint az előre nyomtatott anyagokkal, hiszen a kezdeti fázistól egészen a végéig ők maguk az alkotók.

 

A formák egyedi elrendezése pedig beindítja a fantáziát, és itt jön képbe a mese nyomda extra tudománya. A mese nyomdáknak minden egyes eleme egy olyan téma köré van rendezve, amiből könnyedén felgöngyölíthető egy saját kis egyedi történet. A gyerekek saját belátásuk szerint nevezheik el a szereplőket, megszabhatják a cselekmény vázlatát és akár több képen keresztül is mesélhetik a történetet.

 

Minden kis alkotó egyszerre válik festőművésszé és meseíróvá is, ha egy ilyen készlettel tölti a délutánt!

 

 

Na de lássuk, hogy néz ki a gyakorlatban!

Akárcsak egy rajzfilm elkészítésének első lépésénél, a mesenyomdánál is meg lehet tervezni, hogy pontosan miről fog szólni az adott mese. Az asztalon a figurákat szétszórva könnyedén ki lehet választani a főszereplőt, a mellékszereplőket és  ki lehet válogatni, hogy milyen növényekkel, épületekkel és egyéb elemekkel legyen kidekorálva a helyszín.

Nyomdázz!

Miután megvan a cselekmény váza, kezdődhet a kialakítás! Nyomda forma a párnára, majd a papírra, addig ismételgetve,  amég az első "képkocka" tervrajzza elkészül. És most jön a logikai fejtörő! Hagyhatjuk, hogy a gyerkőc magától kiszínezze a tájat, de akár bevonhatjuk egy kis keresgélős feladatba is, úgy, hogy a kiszínezendő felületeket beszámozzuk, majd a számokat színekkel jelöljül. Így egyszerre mesélünk, színezünk és számolunk, a számok által pedig memorizálunk is!

 


 

Utolsó simítás

Ha elkészült egy kép, segíts megmutatni, hogyan kell kiemelni a színeket egy tűfilc segítségével. Rajzoljátok és erősítsétek meg a kontúrvonalakat, de engedd, hogy gyermeked egyedül is boldoguljon a feladat elvégzésé során. Voila! Kész a remekmű! 

 

Tippek:

  • Ágybabújás előtt vegyétek elő az általatok létrehozott meséket és idézzétek fel vele a nap legszebb pillanatait.
  • A meséket rendezzétek mappába, vagy albumba, gyártsatok nekik saját kis borítót, amiket szintén díszíthettek a nyomdákkal. Időnként olvassátok fel ezeket elalvás előtt estimeseként. Lehet, hogy most születik meg az új kedvenc!
  • Használjátok a nyomdákat merészebb ötletek megvalósítására is. Akár a nagyi születésnapján, az ajándék becsomagolásakor használt papír díszítésére, a kerti babaház oldalának kidekorálásakor sablonként vagy készítsetek saját mintás pólókat ruhafestékkel.
  • A legszebb képeket tegyétek keretbe és akasszátok ki a falra.

 

Reméljük kedvet kaptatok egy kis otthoni "mese írásra" és szebbnél szebb képek és történetek születnek majd általatok!

Kitartást és tartalmas időtöltést kívánunk!

A mese nyomdkészleteinket IDE kattintva érheted el webáruházunkban!

Játék Bolygó