Blog

Húsvéti locsolóversek+1 tipp

2019.04.01 14:40

 

Néhány kedves versikével szeretnénk megkönnyíteni az idei locsolkodásra való felkészülést. 

Bizonyára mindenki talál majd néhány új verset is az általunk összegyűjtött csokorból, amivel színesebbé lehet tenni a húsvéti ünnepeket. Emellé már csak a virágillatú locsolókölnik hiányoznak.

 

+1 Tipp:

 

Idén készítsd el te magad az illatos permetet!

Egy kiürült szórófejes, kisméretű flakont öblíts ki alaposan, majd helyezz bele intenzív illatú virágot/virágokat, például egy-két szál levendulát és rózsaszírmokat, majd engedd tele vízzel. Csavard rá a szórófejet, tedd rá a kupakot és helyezd be a hűtőbe egy napra. Másnap már indulhatsz is a kellemes illatú permettel locsolkodni, amit garantáltan kedvelni fognak majd a lányok.

 

A virágokat illóolajokkal is helyettesíthetjük, melyekből elegendő 8-10 csepp a vízhez adva.

 

 

 

Locsolóversek:

Korán reggel felébredtem, messze-messze jártam, 
Tündérország kiskertjéből rózsavizet hoztam. 
Na, te kislány, megöntözlek, ma van húsvét napja, 
Tündököljön a két orcád, mint a piros rózsa. 
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok, 
Zsebemben is elférnek majd a piros tojások.

-

Korán reggel útra keltem,
Se nem ittam, se nem ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
Térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam.
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár egy puszi.

-

Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág, 
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ! 
Megöntözlek szépen az ég harmatával, 
Teljék a tarisznya szép piros tojással!

-

Ajtó mellett állok,
Piros tojást várok.
Ha nem adják párjával, 
Elszökök a lányával!

-

Nyalka legény vagyok,
Lányokhoz indulok.
Mert ma minden lánynak
Rózsavizet hozok.
Megöntözem õket,
Mint a virágokat,
Nem venném lelkemre,
Hogy elhervadjanak.
Ám e fontos munkám
Ingyen nem tehetem,
Cserébe a hímestojást
Sorra ide kérem.

-

Itt a húsvét, eljött végre,
A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak,
Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom,
Locsolásért csók jár, három!

-

Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára,
Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra.
Rózsavíztől, majd meglátod, szép es ügyes leszel,
Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel?

---

Játék Bolygó

Fotók: Pixabay.com