Blog

5 tanulást segítő módszer a szeptemberi iskolakezdéshez

2019.09.03 14:37

Megérkezett az ősz, és ezzel együtt ismét beköszöntött az iskolaszezon is. A gyerekeknek a hosszú nyári szünet után nem könnyű visszaszokni a tanulós hétköznapokra, ezért összegyűjtöttünk néhány módszert és tippet arra vonatkozóan, hogyan tudsz szülőként segíteni, és mit tehetsz azért, hogy minél könnyebb és gördülékenyebb legyen ez az időszak.

Alvás

Az egyik legnehezebb dolog, amire ilyenkor vissza kell szokniuk a gyerekeknek, az az időben történő lefekvés. A nyári szünet alatt minden családnál kitolódik ez az időpont, így nehéz visszaállni az iskolás hétköznapokra, pedig ebben az időszakban az egyik legnagyobb segítség az alvás és pihenés. Igyekezz minél előbb visszaállítani a napirendet, és időben ágyba parancsolni a gyerekeket, mert annál könnyebben indul a reggel, minél kipihentebb a társaság.

 

Napirend

Az is fontos, hogy pontosan, mindig ugyan abban az időben ébreszd fel a kis lurkókat, mert így hamarabb visszaszoknak a rendszerességre. Ne húzd, halaszd még akkor se, ha esetleg az esti lefekvés eltolódott kicsit, mert annál nyűgösebb mindenki, minél kevesebb idő áll rendelkezésre a készülődésre. Fontos, hogy ne stresszesen, kapkodva kezdődjön a reggel, mert nem csak nekik, neked is könnyebben indul majd a napod.

 

A reggeli az egyik legfontosabb étkezés, már csak azért is, mert a tanuláshoz rengeteg energia kell, ezért semmiképp se indítsd úgy őket útnak, hogy egy müzliszeleten kívül mást nem ettek.

 

A délutáni tanulás idejét határozzátok meg közösen, de az állandósághoz ragaszkodj. Az iskola után hagyj elegendő időt arra, hogy a gyerekek játszanak, levegőzzenek, rohangáljanak egyet. Főleg a kisebbek esetében nem érdemes egyből a leckeírást erőltetni, mert az egész napos koncentráció és felgyülemlett feszültség megterhelő, muszáj nekik is levezetniük, kikapcsolódniuk. Délutáni játék és szabadidő hiányában a tanulás során hamar lankadni kezd majd a figyelmük, elálmosodnak, és semmi nem marad meg a kis fejükben.

 

 

Photo by Kaboompics .com from Pexels

 

Segíts a tanulásban

Nem csak a szövegértelmezésben, a megoldásokban és az alapvető kérdésekben, szó szerint segítsd a tanulásukat. Ha elakadnak egy idegen szó vagy kifejezés láttán, mutasd meg nekik, hogyan tudnak utána nézni (értelmező vagy képes szótárban, bizonyos internetes oldalakon) az adott dolognak. Tanítsd meg nekik helyesen használni a technikai eszközöket, és mutasd meg, hogy hogyan tudják fejleszteni tanulási szokásaikat. Például magyarázd el, miért jó a jegyzetírás, és hogyan kell elkészíteni egy átlátható, jól felépített jegyzetet, ami segít nekik a későbbiekben is az ismétlések folyamán.

 

Rend a lelke mindennek

Egy olyan környezetben, ahol szanaszét hevernek a játékok és sok olyan tényező veszi körül a gyerekeket, ami elvonhatja a figyelmüket, nehezebb a leckeírás és a tanulás. Igyekezzetek közösen rendet tenni a szobában, az asztalon, és alakítsatok ki olyan környezetet, amiben ők is szívesen az asztalhoz ülnek. Legyen minden kéznél, a kedvenc ceruza, a szükséges könyvek, tolltartó, hogy ne kelljen fel-le járkálni a táska, polc és asztal hármas között. Az sem mindegy, hogy milyen a világítás és a szellőztetés, ezért ügyelj arra, hogy kellő oxigén és természetes fény álljon rendelkezésre ott, ahol a tanulás zajlik.

 

 

Photo from Pixabay.com

 

Logikus tanmenet felépítése

A leckeírás és tanulás folyamán könnyebb, ha az azonos tantárgyakhoz tartozó feladatokat egymás után csinálják meg a gyerekek, így nem kell ide-oda ugrálniuk a tantárgyak között. Ez azért is fontos, mert kisebb korban még fejletlenebb a memóriájuk. Ahhoz, hogy jól tudjanak emlékezni és felidézni információkat,  szükségük van arra, hogy az aznapi órán elhangzottakat délután is felfrissítsék, majd a következő óra előtti délutánon újból átnézzék. Ezért célszerűbb, ha nem egyszerre végzik el az összes tárgyhoz tartozó írásbelit, majd ezután kezdenek el olvasni és magolni, hanem logikusan és tantárgyanként építjük fel a tanmenetüket.

 

+1 extra tipp

Fontos, hogy a gyerekek kiegyensúlyozott életet élhessenek, ezért próbálj összhangot teremteni az iskola és az egyéb elfoglaltságok között. Jó, ha a sport, zene tanulás, külön órák aktív részét képezik a mindennapjaiknak, de sose billenjen el a mérleg nyelve se az egyik, se a másik irányba, mert az túlterheltséghez, fáradtsághoz vezet, ami nem csak a tanulási kedv, de egészséges fejlődésük rovására is mehet.

Sikeres iskolakezdést, jó jegyeket és jó tanulást kívánunk!

Játék Bolygó

 

Borítókép: Pixabay.com